Tartalomjegyzék

 

A polgári iskola évkönyvei:

1919-1920

1920-1921

1921-1922

1922-1923

1924-1925

1925-1926

1926-1927

1927-1928

1928-1929

1929-1930

1930-1931

1931-Emlékfüzet a polgári iskola épületének megépítéséről

1931-1932

1932-1933

1933-1934

1934-1935

1935-1936

1936-1937

1937-1938

1938-1939

1939-1940

1940-1941

1941-1942

1942-1943

1943-1944

1944-1945

1945-1946

 

 

Iskolai emlékmorzsák

 

Iskola. Ez a szó mindnyájunkban hasonló képet őriz. Életünk első, hivatalos szereplése ott kezdődött, az iskolában. Kibocsátott a család, szerepét részben az iskola vette át évekig, megszakítás nélkül.

Óh, iskolák, „emléketek ma is milyen csodás!„ ( írta Ady E )

Ilyen emlékekből szeretnék néhányat feleleveníteni.

Dunavecsén, a "gróf Teleki József" református polgári iskola diákjának lenni felemelkedést, kivételességet jelentett, mikor én beiratkoztam, 1938-ban. Tanáraink is kivételesek voltak. Nagyon tiszteltük őket, némelyiknek mégis, diák-szokás szerint, "becenevet"  adtunk. Igazgatónk  "Anti bácsi"  volt ( Bak Antal ).  Számtan tanárunk  "Hobogász" nevet kapott (Horváth István). Földrajz tanárnőnk  "Tutyi néni" lett ( Kiss Ilona ). Ezt a furcsa nevet a monda szerint azért kapta, mert egyszer úgy jött az iskolába, hogy egyik lábán cipő volt, a másikon tutyi.

Anti bácsi nagyon szigorú volt, tartottunk tőle, bár aranyból volt a szíve. Ezt igazolja pár "balesetem" vele. A tanítás szünetében lehetett a folyosókon sétálni, szép időben az udvarra kimenni, de nem rohangálni. Egy ilyen alkalommal, előre ment társaim után igyekeztem az udvarra, az emeletről szélvészként száguldva, le a lépcsőn, majdnem elsodorva a földszinti irodából éppen kilépő Anti bácsit. Ő elkapott és egy jókora pofonnal megállított. Megdöbbenve vette észre, hogy egy kislányt fogott el. Az arcán láttam, hogy megsajnált és legszívesebben megsimogatott volna a pofon helyén. Gyorsan elengedett „máskor vigyázz„ megjegyzéssel. Én egy „bocsánat„ kéréssel kisiettem az udvarra.
Még abban az évben, (talán harmadikos lehettem). Egyik torna óra után páran bent maradtunk a tornateremben labdázni (szabálytalan volt). Én egy nagy lendülettel bele rúgtam a labdába, ami felrepült és egyenesen az egyik lámpával ütközött. Az lehullott és csörömpölve összetörött. Az ijedségtől megdermedve álltunk. Már ott is volt Anti bácsi, a szomszédos irodából és szigorúan ránk förmedt: „Ki tette ezt?„ Lehajtott fejjel, szégyenkezve elébe kullogtam. „Megint te?„ – nézett rám – „gyere be az irodámba„.  No, gondoltam, jönnek a pofonok. Nem így lett. Járkált le-föl, majd megállt előttem: „ Hibáidat jóvá kell tenned –mondta – egyik rossztanuló társaddal tanulni fogsz ezután, hetente kétszer. Majd beszélek a szüleiddel erről. „Ez nekem inkább jutalomnak tűnt, meg is köszöntem. Igyekeztem azután jobban viselkedni, bár nem voltam egy „angyali„ természet.

Tutyi néni már jól ismert (szomszédok is voltunk). Nem tartozott a jó fegyelmet tartó tanárok közé. Gyakran, mikor bejött az osztályunkba (úgy emlékszem, már negyedikben), mindjárt az óra elején kiadta az utasítást: „Ábrahámok (ikrek voltak), Gyökeres, Bíró Kati álljatok ki ide, a tanári asztalhoz. Nem vagyok nyugodt, míg a helyeteken vagytok.” Szegény, nem is lehetett nyugodt. Zajlott az élet az iskolában. Bár Ady így ír: „ Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz. „

Sokat lehetne még emlékezni a tanítás utáni egyházi-ének órákról, hol Dézsi Pista bácsi erős kántori hangján előénekelte nekünk a zsoltárokat. Ma is tudom valamennyit. Vagy az ünnepélyes "madarak és fák napját", mikor a közeli Csabonyi-erdőben töltöttünk egy szép májusi napot, műsorral, játékkal, tábortűzzel. Emlékezetesek a nemzeti ünnepek: márc. 15-én a hősök szobránál szavaltunk, énekeltünk, koszorúztunk a 48-as szabadságharc emlékére, és okt. 6-án a tragikus veszteségre, a vértanúkra. Nem utolsó sorban felejthetetlenek a szeretet-vendégségek egyházi ünnepek előtt, ahol színdarabokat adtunk elő a felnőtt vendégeknek, kik tea és sütemény mellett beszélgettek, mi pedig játszottunk (kedvelt játék volt a hoppon maradt vőlegény).

Szerettem az iskolát, részben azért lettem tanár, részben Édesapám kedvéért. Ő nagyon idős volt és egy biztos, okleveles jövőt akart rám hagyni. Nagy boldogság és egy valóban ragyogó jövő ragyogott rám, mikor 1947 őszén, a képesítőm után meghívtak tanítónőnek az akkor alakult dunavecsei ref. általános iskolába. Ez a polgári iskola épületében volt. Áhítattal léptem be a régi, ismert falak közé. Még működött a megszűnő polgári iskola utolsó negyedik osztálya s a régi tanárok közül is ott tanítottak még páran. Az igazgató Hobogász tanár úr volt (Anti bácsi már nem élt).Az I-II. osztályt kaptam, osztatlanul (kevés gyermek volt). Képzős társam és barátnőm, a szintén vecsei Vörös Mária a III-IV. osztályt, szintén osztatlanul. Szünetekben mindig együtt voltunk, de a tanári szobába nem mentünk be. Talán még nem éreztük magunkat méltónak arra, hogy régi tanárainkkal egyenlőek legyünk, bár sokszor hívtak. Egyik tanárnőnk, Kováts Mariska néni azt is felajánlotta, hogy tegezzük, de mi, megköszönve a megtiszteltetést, nem tudtuk volna megszokni.
Történt egyszer, hogy valami miatt egy szünetben mégis bementünk a tanáriba. Egyik tanár, meglátva minket, felkiáltott (tréfásan) "Jaj, kartársaim, baj van! Biztosan kigyulladt az I-II. és III-IV. osztály, hogy a kis tanítónők bejöttek ide". Kacagva, örömmel üdvözöltek.

Sajnos, csak egy évig tartott ez a kedves beosztás. Következő évben megszűnt a polgári iskola, a ref. általános iskolát és épületet államosították, a tanárokkal együtt.

Búcsúzom az emlékezéstől, ismét Ady Endre szavaival:
"Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt."

Bern, 2oo9. febr. 12.
Bartha B Katalin

 


Évzáró műsor (1945) - Antal Józsefné (Kiss Margit) munkája

 

--::--::--::--

 

Berde Károly
1897.04.28. Fotosmartonos (Sepsiszentgyörgy mellett) -
1975.10.30. Dunavecse

Részt vett az I. világháborúban, a Székely Hadosztály katonája volt. Megélte a román megszállók előtti fegyverletételt 1919.04.27-én Nyírkarásznál. Dunavecsére 1920. nyarának elején érkezett, az elemi iskola tanítója lett. 1921.01.21-én feleségül vette Sterk Jolánt. Az egyházi esküvőjük 1921.10.27-én volt. Felesége tanúja Baksay László járásbírósági elnök, a sajátja Pápay Dezső, szintén elemi iskolai tanár, katolikus kántor volt. Lányuk, Karolina 1921.11.14-én született Budapesten, 1936-ban konfirmált Dunavecsén, polgárista diák volt. 1921. szeptemberében vezetésével megalakult a helyi Cserkészcsapat, mely a II. világháború elejéig működött, sok fiatal fiú életében meghatározó szerepet betöltve.  1925-től a helyi Levente Egyesület tevékeny vezetője volt. A Polgári Iskola óraadó testnevelés tanára, sportkörének vezetője volt. 54 éven keresztül, majdnem haláláig tanított. Sírjánál Bolváry László búcsúzott tőle a kollégák nevében.
1924-ben megjelent verseskötete:

Berde Károly: Bércek hangja