Nagycsütörtök reggelén ismét egy hosszabb áhítattal kezdtük a napot, melyet Zsombor bácsi tartott. A Filippibeliekhez írt levél 2. részéből olvasta fel az Igét:  Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett, és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Filippi 2, 5-11)

Az ember tele van menekülési útvonalakkal. Keresi, hol és hogyan lesz jobb neki, s amíg a kibúvókat keresi, aközben könnyen árulóvá, hazuggá válik. Utána persze gyötri a lelkiismerete, és könnyen úgy gondolja, csak a halálba menekülhet előle, ahogyan azt Júdás is tette.

Az ember beburkolja a lelkét, mint ahogy a diót befedi a héja. Csak úgy lehet kiszabadítani, ha a külső héjat összetörjük. A sokáig való bezártság férges belsőt eredményezhet, ahogy ezt a diónál is tapasztalhatjuk. A tojás is, ha sokáig be van zárva a héjába, nem kerül felhasználásra, megzápul. Ha egy ideig melengeti az anya a tojást, aztán otthagyja, a kiscsibék belepusztulnak. A csibének meleg kell a fejlődéshez, aztán pedig fel kell törnie a tojáshéjat, hogy élhessen. Az ember önmagától nem tud kiszabadulni a bezártság héjából.

A fákat, bokrokat gyakran ellepik az élősködő gombák, zuzmók. Ha a beteg részek rajta maradnak, a növény elpusztul. De ha a beteg részeket eltávolítják, életben marad, megújul. A fa nem tudja megmetszeni önmagát.

Mi Isten szőlőskertje vagyunk. Ő pedig nem egy elérhetetlen, magasságokban élő valaki, aki nevet a mi erőlködéseinken. Lejött hozzánk és megkínál a javaiból. Ő az egyetlen, aki meg tud szabadítani a bűneink okozta bezártságból, a lelkünk héjától. Vele lehet kitörni a bűn börtönéből.

Az elültetett diónak víz kell és tápanyag, hogy kihajtson, és új fává nőjön. Isten nem elérhetetlen lény. Ő eljött, enni ad, gyógyít, látást és életet ad, asztalhoz ül a bűnössel. Nem az egészségeseknek van szüksége az orvosra, hanem a betegeknek. A sebtisztítás fájdalommal jár, de az élet ajándéka van benne. Engeded, hogy Jézus meggyógyítson? Ha az ember nem fogadja el az életmentő segítséget, belepusztul…

Ahhoz, hogy új jöhessen létre, le kell bontani a régit, s annak a helyébe lehet felépíteni az újat. Az embernek össze kell törnie ahhoz, hogy új emberré lehessen. Nem kell a bűneinkhez ragaszkodva élnünk. Neked vajon szükséged van-e a kegyelemre?

 

Áhítat után a gyerekek hat helyszínen alkottak és beszélgették tovább a nap témáját, az emberi mélységekről és Isten magasságáról.

Zsuzsa néninél egy megrepedt fekete szív készült, mely alatt ott rejtőzködött a meggyógyított élő, piros szív. Közben az árulásról és a hűségről folyt a beszélgetés.

A két Andi néninél egy nagy szemet alkottak a gyerekek, melynek egyik oldalán a tétlenséget, semmittevést, álmatagságot, a másik oldalán a szolgálatkészséget és ennek lehetőségeit ábrázolták.

Zsuzsa néninél és Anna néninél egy kereszt alakú ruha készült. Itt az elhagyó, hűtlen és az engedelmes, hűséges a halálig témáról beszélgettek.

Kati néninél és Csilla néninél egy könyvjelző készült, melyen egy kakasos templomtorony volt látható. A tagadásról és a bizonyságtevésről volt itt szó: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.”  

Györgyi néni és Dávid bácsi állarcot készített a gyerekekkel, melynek két arca volt: egy csüggedő (mint az emmausi tanítványok) és egy mosolygó – mert a csüggedő embert Isten megvigasztalja.

Zsombor bácsinál egy tojás alakú papírszatyrot készítettek a gyerekek. Díszítésül a feltámadás örömhírét rajzolták rá. Közben arról beszélgettek, hogy a hitetlen emberből hogyan lesz hitszerző.